A Népi játszóházvezetői képzés során 2012-13-ban döbbentem rá, hogy városi létemre milyen mélyen gyökeredznek bennem  a népi élettel kapcsolatos dolgok. Édesanyám bicskei-, édesapám nemesrádói születésű. Mindkét oldalról értek hatások, s főként a zalai részről, hisz gyermekkorom nyarait ott töltöttem. Így született meg a záródolgozatom, hogy ez utóbbi témát dolgoztam fel. Köszönet Mindenkinek, aki segítséget nyújtott az anyaggyűjtéshez. Fogadjátok szeretettel!

2013. Budapest, Dr. Kresz Mária Alapítvány, Népi játszóházvezetői képzés

Ülök a Néprajz órán, hallgatom az előadót, s egyszerre csak magukkal ragadnak régi-régi emlékeim. Visszarepítenek egy zalai piciny kis falucskába, hol gyermekkorom nyarait töltöttem a nagyszülői házban… Egyre jobban belemélyedek a régmúltba, s keresem, kutatom, hogy hogyan, s mi volt. Mi annak idején magától értetődő volt, most más megvilágítást kapott. Olvasom a régi iratokat, s a szavak olvasása közben szinte hallom nagyapám ízes beszédét. Átjár az érzés, s emlékezem…

Nemesrádó

2001-ben ünnepelte a falu fennállásának 750. évét, s ebből az alkalomból kiadták Markója László: Kihalt nemesrádói népszokások c. gyűjteményt. A kiadványt olvasgatva sok minden egybecsengett a Néprajz órán hallottakkal, s ekkor fogalmazódott meg igazán bennem, hogy feldolgozzam a faluról fellelhető anyagokat. A dolgozat első részében a falu történetét állítottam össze, továbbvíve családom leágazásán keresztül napjainkig. Édesapámat kérdezgetve további információkat tudtam begyűjteni az 1940-es évektől, színesítve személyes élményekkel, tapasztalatokkal.

Nemesrádó Zalaegerszegtől 22 kilométerre, a Principális csatorna észak-déli völgyében, dombos területen fekszik. Népesség: 350 fő, Terület: 14,02 km^2, Belterület: 82 ha, Külterület: 1320 ha, Népsűrűség: 23,5 fő/km

Történeti adatok

A települést 1251-ben említik először „Raduh” néven. A zalai vár földjei közé tartozott. A monda szerint első lakói Szent László király által legyőzött és idetelepített besenyők voltak. 1273-ban IV. László több rádi jobbágyot külön is megnemesített. 1333-ban Olraduh (Alsó-raduh) néven szerepel. 1354-ben Felseraduh.

A falut a törökök felégetik, elpusztítják, s a menekültek – felszaporodva más falvak menekültjeivel – nem a füstölgő romok helyére, hanem 1 km-re keletre a mai falu helyére telepednek le. A szájhagyomány, valamint a Szentegyházi dűlőben talált nagy tömegű épületkő azt igazolja, hogy már a török időt megelőzően is volt a falunak temploma. 1711 pestisjárvány.

1747-ben épült –  a falu saját krajcárjai, valamint a vallásalap segélyéből a Szentháromság tiszteletére szentelt fa templom a falu közepén. A mai templomot 1750 körül kezdték el építeni. 1792-től 1974-ig Nemesrádónak saját plébániája volt. 1770-ben 396 lakója van a településnek, köztük kocsmáros, mészáros, kereskedő, kovács és egy tanító is említve van.

A török kiűzése után németes szellem nehézkedik hazánkra, egyúttal német telepesekkel is növekszik a község lakossága, nevét is Rádra változtatják (das Rad – kerék). Nemesrádó németes Rád neve, amelyen ma is gyakran emlegetik a vidék lakóit, egészen az 1800-as évek végéig fennmaradt hivatalosan.

A hitélet fejlődésével virágzásnak indult a település, 1844-ben avatták az „oskolaházat”. 1878-ban építettek egy tantermet – mellette tanítólakással, majd 1942-ben megépült a harmadik iskola (1 tanterem és 1 kultúrterem). Markója Ferenc igazgató minden évben rendezett színdarabolt, s hogy megvolt a kultúrház, télen is lehetett ünnepségeket, bálokat fűtött helyen tartani.

1848-ban 723 fő élt itt. Nagyobb birtokos Tánczos Gábor kb. 60 holddal.augusztusában kolerajárvány söpört át a falun 129 halottat követelve. Sarlós Boldogasszony napja -–júl. 2. Nemesrádó fogadott ünnepe lett, megtartását a kolera-járvány alkalmából fogadták -–ezen a napon nem dolgoztak. július 12-i tűzvész során csaknem az egész falu leégett. 1898-tól Nemesrádó. Az I. világháború 23 áldozatot követelt a falutól, sokan tértek haza rokkantan.

„A világháborút követő kommün zavaros hullámai számára Nemesrádó dombjai hullámtörő sziklák voltak. A lakosság jóérzelmű és megelégedett lévén, meghallgatva ugyan a városból jött kocsmalépcsőről beszélő agitátorok szónoklatait, de a meghallgatásnál tovább nem jutottak.”

Az 1912. május 23-án megkezdett építkezés után október 1-el már állt a falu ékessége az új iskola. 1939-ben Nemesrádó lélekszáma 1125, lakóházainak száma 241. 1920-as, 30-as évek töretlen fejlődését a II. világháború kitörése szakította meg. A nyár folyamán a háború szele ténylegesen eléri a falut, naponta dübörgő angol, amerikai bombázókkal, vadászgépekkel a határ felett. Októbertől 113 főnyi menekült alföldi magyarral – legnagyobbrészt Bukovinából hazahozott és Bácskába telepített csángó székellyel – gyarapodik a falu lakossága. December 8-án a kisbíró a levente-mozgósítást hirdeti ki, majd 3 nap múlva minden férfinak mennie kell 21-től 48 évesig. A II. világháború mély nyomokat hagyott a település életében, 40 halottja volt a községnek.

1952-ben a falu nevét Rádóra változtatták megfosztva „nemes” előtagjától – köszönhetően a Rákosi-rendszer hagyományt nem tisztelő politikájának eredményeként. A településen 1951-től működik könyvtár, 2007-től mozgókönyvtári szolgáltatóhely. 1959-ben megalakult a termelőszövetkezet 247 taggal 1438 kh-on. 1965-ben a Dózsa Tsz taglétszáma 266 fő, 8 db. traktor és 270 szarvasmarhájuk volt. Művelődési otthon 1942 óta, és rendszeres mozi a hatvanas évektől (70-es évek végéig). Vasútállomás a faluban nincs, a zalaszentmihályit használják (10 km). Távolsági autóbuszjárat van. Nemesrádó csak közúton közelíthető meg, a 75-ös és 76-os főutat összekötő (Nagykapornak–Pacsa) útvonalról.

1980-as évek végéig a tanácsrendszer a társközségek alvó falujellegét erősítették, ebben az időben a település lakossága jelentősen lecsökkent, megszűnt az iskola, az önálló plébánia, nagymértékűvé vált az elvándorlás. 1983-ban a lakosok száma 577.

A falu élete, gazdálkodás

A faluban a szántóföldi növények mellett a szőlőtermelés igen fontos volt. Egy 1675-ből származó okirat szerint a pacsai szőlőhegyet betelepítők 18 szabad év után hegyvám fizetésre kötelezettek. Az 1690-ből származó úrbéri összeírás szerint nemesi falu, 3 fél- és 8 negyedtelkes nemes lakja. Van 6 zsellér is, valamint egy egész puszta telek is. A teleknagyság ekkor 32 hold szántó és 8 szekér szénát adó rét. 100 hold tölgyerdő is tartozik a faluhoz és 60 kapás szőlő. A török hódoltság alatt a falu elnéptelenedett, majd folyamatosa újra benépesült. 1700-ban 14 nemes család lakta, akik a portión kívül mást nem adóztak.

1940-es évektől: Telepesrádiója 1-2 személynek volt, az 50-es évek elejétől telefon a Postán. A közigazgatást egy választott bíró, egy falugazda, 2 elöljáró és 1 kisbíró látta el. Mindenki értesült arról, amiről tudnia kellett: a bíró elrendelte, a kisbíró kidobolta (1948-ig). Körjegyzőség Szentpéterúrban, orvos Pacsán, majd Nagykapornakon, bába a faluban (1948-tól lett kórházi szülés). Édesapám még bába segítségével látta meg a napvilágot. Főbíró Pacsán, a járási székhelyen volt. Megyeszékhely Nagykanizsa, majd Zalaegerszeg lett. Közlekedés: lovaskocsival, kerékpárral, utak: makadámút és földút.

A faluban számos iparos lakott és látta el a falu és a környék igényeit: 3 cipész, 3 kőműves, 2 ácsmester, 2 asztalos, 2 bognár, 1 kádár, 2 lakatos, 1 kovács, 2 vegyesboltos, 1 hentes, 1 kocsma, 2 cséplőgép-tulajdonos, 2-3 varrónő, 1 férfifodrász.

A falunak volt csordása, kanásza. (1959-től a Tsz-nek is volt külön csordása, kanásza.) Juhokat nem tartottak. A közbirtok a falu osztatlan közös birtoka volt: paplak, iskolák, kultúrház, tanítólakások, kocsma, szegényház (1938-ig), csordás- és kanászlakás, bikaistálló, kandisznóól; szántóföld, ami járt a tanítóknak, csordásnak, kanásznak, papnak; rét, erdő, legelő, ott legeltették a falu állatait, erdőn kitermelték a szükséges fát. A szántóföldön és réten megtermelték az apaállatok takarmányát. Ezenkívül ősszel kocsival járták a falu házait egy elöljáróval és egy listával, hogy kinek mennyi terményt kell adni a papnak, tanítónak, csordásnak, kanásznak. A falu határában lévő földutak, árkok rendbetétele közös munkával történt, kidobolták, hogy 1-1 személy minden házból menjen megfelelő szerszámmal a főtérrel, s ott osztották el a feladatokat.

Érdekes volt a hírek gyors áramlása: bárki bárhol elkövetett valamit, ami a falu megszokott becsületkódexével ütközött, azt megítélték és kibeszélték elítélően. Ezt a gyerekek is hallották és mire felnőttek, tudtak különbséget tenni jó és rossz között és ez szerint viselkedtek. Igaz, bárki felnőtt meglátott gyereket rosszalkodni, rászólt rendreutasította. Ha nem használt szülőkkel való találkozáskor elmondta nekik. Mindenki vigyázott mindenkire. A falu szája nem is volt olyan rossz intézmény. Különösebb erőszak nélkül sikerült mindenkit a tisztességes viselkedésre rábírni. Kit mégsem, az volt a semmi ember (ezt a kifejezést többször hallottam én is Nagyapámtól). Szombatonként mindenki kitakarította a házát, kisöpörte az udvart és az utcát és végigsöpörte. A házak előtt takaros virágoskertek tarkálltak. Megszólták, aki nem tette. Azt a gazdát is kibeszélték, megszólták, ki ápolatlan, sovány állatot fogott a szekere elé, gazol földje, omladozó épületei voltak.

1990-től: Az önkormányzati rendszer bevezetése hozott változást – elsőként 1991. október 1-el a község visszanyerte a Nemesrádó nevet. 1992. év őszére a település jelentős áldozatvállalása mellett valósult meg a vezetékes ivóvíz-ellátás.

1990-es évek elején még gondot okozott egy-egy nagyobb esőzés, mely sártengerré változtatta a település utcáit. 20 millió forintos beruházás keretében oldották meg az utcák aszfaltozását, portalanítását. A műemlékként nyilvántartott templom épületét 1994-96-ban újították fel. Ezekben az években került sor mind a kultúrotthon, mind a központi épület, melyben a Polgármesteri Hivatal mellett a posta, az orvosi rendelő is található.

2000-ben bevezetésre került a vezetékes földgáz, 2004-ben az egész településen kiépítésre került a szennyvízelvezető hálózat, a keletkező kommunális hulladék elszállítása biztosított. A mikrohullámú internet hozzáférési lehetőség is biztosított, a normál vezetékes telefonos kapcsolódási mód mellett. 2007. szeptember 28-40 év elteltével szólalt meg ismét a nemesrádói Római Katolikus Templom felújított felújított orgonája, a hívek legnagyobb örömére. A nyolcregiszteres orgona a tizenkilencedik században készült.

Nevezetes Nemesrádóiak

Gönczi Ferenc (1861-1948) Göcsej kiváló néprajz kutatója és ismertetője, szülőháza már nincs meg.

Markója László (1924-2007) írói álneve: Szentmárki László és Bakonyi Zarándok) r. k. lelkipásztor, plébános.

letenyei-sárdi Tántzos Lajos földbirtokos (1869) Képviselőtestületi tag, a megyebizottság és a kisgyűlés tagja, borellenőrző-bizottsági elnök, a Leventeegyesület elnöke.

Bors László plébános (1881) Somogyteleki szülötte, 1920 óta plébános. Iskolaigazgató és a Leventeegyesület titkára.

Flórián János 1901-ben született. Cipészmester,  Kiskanizsai lábbeli-iparosok szakcsoportjának elnöke és megalapítója.

Lepsényi Károlyné sz. Rostél Zsófia községi szülésznő Szentpéterúron, a bábaképzőt Szombathelyen végezte 1907-ben.

Markója Ferenc (1894) Római katolikus igazgató, kántortanító. Cserföldön született. Népművelési vezető, a római katolikus Ifjúsági Egyesület alapítója és vezetője, volt leventeoktató. Zeneszerző.

Borbély József 1897-ben született Zalatilajon. Vegyeskereskedő és tejcsarnokos. Községi képviselő.

Bors László 1881-ben született Telekin. Római katolikus plébános. Községi képviselő, az Ifjúsági Egyesület egyházi elnöke.

Nemesrádói és szomszédos dűlőnevek, utcanevek, patakok, kutak

(részlet a felsorolásból – az érdekességeket kiemelve, vagy amikre még én is emlékszem Nagyapámtól)

Bikarét	Senyekút és Vece között.
Bodon kút	Fűzfák vették körül Szegréten.
Csapás	Petőfi utca, itt hajtották ki az állatokat a legelőre.
Cserhíd	Hóvirág-lelőhely.
Csillánsűrű	Gyöngyvirág-lelőhely.
Csinyaháza	288 méter a tenger szint felett.
Csörgei patak	Nagykert keleti felén folyik.
DÉFOSZ útja	Templom mellett délről.
Futballpálya	Itt futballoztak, mert a Káposztáskertben nem lehetett más füvét kirúgni.
Gazsi kút	Minerva néni szerint gyógyhatása volt. Ma nincs benne víz…
Gerátpart	Sándorháza felé a Mária napi búcsúra menet.
Geszterét	Hóvirág-lelőhely.
Haló (Halóhegyi) horgos	A rét szélén kivégzés is volt a háború alatt (Historia Domus) .
Jancsikás	Hóvirág-lelőhely.
Kanáris	Principális csatorna.
Kapornaki erdő	Csillagtúra kb. 1960. Keserűgomba, nyúlgomba, galambica, vargánya.
Kélódi part	(Kínlódi) – Sándorháza felé.
Kettőspatak	Májusfa termőhely volt a patak túloldala.
Királypart	Télen kiváló szánkózó hely volt, amíg nem jött a Rezes János bácsi.
Kisberek	Gólyahír virított.
Kiskút	Sarjúkaszálás után tele volt kikericcsel.
Kógyár rét	Volt amikor rúdon hordták ki a szénát a vízből.
Kógyári téglagyár	Pacsa – Zalaszentmihály között.
Konkórét	Itt korcsolyáztak télen, amikor a Kanáris még nem volt kisáncolva.
Kónyaház	A falun kívül egymagában áll.
Kűhegy	281 méter a tengerszint felett – Hunyor (védett növény) lelőhelye.
Kűhegyi lap	Gellénék, Bukovicsék laktak itt.
Lázártanya	Kámán Lázárék itt laktak.
Morház	Kenderáztatók.
Nekerüdi part	Sándorháza felé a Mária napi búcsúra menet.
Rádihegy	Itt van a pince.
Remetekert	Nagyboldogasszonyi búcsú, augusztus 20-a előtti vasárnap.
Szálasi tető	„Szálas füstöl, eső lesz hamarosan”, mondták Rádón.
Szentegyházalja	Az ősi falu helye.
Szényégető	Szénégető
Temetőoldal	Innen szánkóztunk lefelé.
Vágóhíd	Valóban volt itt vágóhíd.
Vecekapu	Régen tényleg volt kapu, időnként zárva is volt.
Vőgy	Gyurma helyett kék agyagot bányásztunk a vízfolyás mentén.

 

Idézetek a rádi emberek vendégszeretetéről, ünnepléséről

„1923. május 26. Persze régi magyar szokás szerint az áldomás nem maradhatott el. Őméltósága Bosnyák Gézáné vendégszeretet képét tárta elénk terítékével. Fejedelmi ételekben s jó régi magyar borokban volt részük a vendégeknek. Megint szép beszédeket gyujtott a lelkesedés. Egy nagyszerű fűszere volt a nagyszerű lakomának, ami rakéta gyanánt hatot az ünnepélyen, fényt szórt s a lelkesedés tüzét gyujtotta: a magyar dal. – A multból feltámadva, Attilába öltözve megjelente a regösök. Hogy a regösök micsoda hatást keltettek, ajkaikon elhangzott toborzók, indulóik és kesergő nótáik hogyan megkapták a szíveket, azt leírni lehetetlen, de bizonyítja az óriási tapsvihar, amelyet kaptak.. Csak hárman voltak pedig. – nem csodálom, hogy amikor sokan voltak ezek az igricek, nem bírt a magyarral még a legordabb ellenség sem!”

„1945. július utolsó vasárnapján 24 környező község ifjúsága gyűlt össze a remetekerti erdő gyönyörű kápolnatisztásán, hogy közös misehallgatással és várakozással közeledve egymáshoz, buzdítást adjon és kapjon az új világ krisztusi szellemű formálásához. P. Szeder Mihály nagykapornaki jezsuita plébános szenzációs, dörgedelmes sikert arató beszédben fejtette ki, hogy az új világ csak krisztussal és Isten törvényeinek tiszteletben tartásával lehet boldog és erőteljes. Ellenkező esetben úgy jár, mint az összeomlott régi rend! A krisztusivá-levés első lépései a KALOT négy jelszavának valóra váltása: Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart! – Az ifjúságon múlik, hogy ez meglegyen. Minden község ifjúsága valami szórakoztató dolgot is produkált. Kitűntek a lobogó ingujjú, árvalányhajas kapornaki legények tüzes magyar táncaikkal, és a gyönyörű, népi hímzéssel díszített ruhájú nemesrádóiak, akik ősi magyar dalokkal fűszerezett aratóünnepélyt mutattak be.”

Apai ház alaprajza

Virágoskert	szoba	konyha	műhely	kamra kemencével	tehénistálló	pajta, nyúlól	wc	disznóól tyúkól	veteményes gyümölcsös
kiskapu		bejárat	nagykapu	bejárat	bejárat	bejárat	bej.	bejárat

Döngölt falú zsúpfedeles tömésház. 1900-as évek elején leégett, újjáépítették. 1956-ban épült hozzá a hátsó pajta, s akkor cseréptetőt kapott. A konyhában mászókémény volt, amit a későbbiekben átépítették. A mászókéményt füstfaragók tisztították meg a lerakódott füsttől. 3 szomszéd összefogásával az utcai gyűrűs kútból, 16 m mélyről nyerték az ivóvizet.

Családi élet

Nagyapám cipészként dolgozott a faluban (még 80 éves korában is megtalálták apróbb javításokkal). Műhelyt üzemeltetett, s mellette gazdálkodott. Édesapám folytatta a családi mesterséget. Zalaegerszegen tanult, majd 18 éves korában „Pestre jött fel” rokonokhoz, itt helyezkedett el, s 1972 óta cipész mester, amit a mai napig is űz.

A falu többször is leégett, nehéz volt a megélhetés, ünnepi, cifrás viseletük nem volt (Édesapám idejében). Az emberek keményszárú nadrágot viseltek, csizmanadrágot, inget, kötényt, kalapot. Emlékszem, Nagyapám még használt kapcarongyot a csizmájába zokni helyett. Az asszonyok réklit, szoknyát, kötényt (sütés-főzéshez fehéret), fejkendőt, berliner kendőt viseltek. A Nagyszüleim állatokat tartottak: tehenet, sertést, nyulat, kacsát, tyúkot. A földeken az alábbiakat termesztették: búza, rozs, árpa, kukorica, burgonya, kender, mák, szőlő s voltak gesztenyefáik. A rádi hegyen volt Nagyapám szőlője présházzal (a helyiek pincének nevezték).

Kézi aratás menete –édesapám elmondása alapján

3 vagy 6 fős csapatban történt. Ha a csapat 3 fős: 1 kaszásból, 1 marokszedőből (általában asszonyokból) és 1 kötözőből állt. Az aratás folyamata úgy történt, hogy a kaszás lekaszálta a gabonát (a kaszájára volt erősítve egy racsni, ami segítette, hogy rendbe legyen a gabona). Ezután jött a kötélvető, a gabonából helyben font kötelet leterítette, majd a marokszedő a szálas gabonát sarlóval összeszedte és rátette a kötélre. 1 sor lekaszálása egy fél kévét tett ki, ezért a második sorból lekaszált gabona is rákerült még a kötélre, ezután kötözte össze a marokszedő. Egy ügyes mozdulattal a kötél két végét összefogta és összetekerte egy kötőzőfa segítségével és szoros csomót kötött. Jól meg kellett kötni, mert a kévének ki kellett bírni az összehordást, kepébe rakást, hazahordást, kazalba rakást, cséplőgépre feladást. Úgy kellett mindig összerakni, hogy a kalász nem érhetett a földre. Fát tettek a tetejére, hogy a szél nehogy megbontsa. A kepébe, vagyis keresztberakást rakást úgy végezték, hogy a kalászok befelé nézzenek. Ha 6 fős csapat volt, akkor az alábbiak szerint oszlott el a munka: 2 kaszás, 2 marokszedő (asszonyokból állt), 1 kötélvető (asszony vagy nagyobb gyerek) és 1 kötöző.

Aratási szokás: voltak olyanok, akik részaratást vállaltak. Ha a gazda kiment megnézni az aratást, akkor a kévekötővel megkötözték a gazdát (a végére már nem emlékszik Édesapám, hogy hogyan szabadult a gazda).

Cséplés

1-2 hét elteltével szekerekkel, kocsikkal hazahordták a gabonát, s ezután következett a cséplés. Kalákába történt, egyik gazda a másiknak besegített, és fordítva is. 2-3 zsákoló, asztagról (kicsépeletlen gabonakazal) tetejéről 2 ember adagolta a cséplőgép etetőjének a kévéket, 1 etetőember, mellette 1 segítség, aki elvágta a összefogó kötelet. A cséplőgép gyorsforgású dobja verte ki a magokat, hátsó részén jöttek a magok, ezt zsákolták, a másik részén a szalma és a törek. A szalmát több ember vitte a kazalrakóhoz – egy hozzáértő ember, aki a kazlakat rakta. 2-3 fő törekszedő nagy fűzfakosarakba szedte a töreket és hordta be a pajtába. A töreket használták a házak tapasztására, valamit az állatok takarmányába (pl. kerékrépa, burgundirépa közé) keverték. Az őrlés a pacsai, majd a szentpétúri malomban történt.

Nagyanyám kéthetente sütött kenyeret, napi háromszori melegételt ettek. Nagyanyám nagyon jó sütő-főző asszony volt. A helyi sajátos ételeket is szívesen készítette: tökös-mákos rétes, diós stangli, mézes puszi, pörkölt torta (grillázs), dödölle, krumpliprósza, toros káposzta (paradicsommal felöntve), hajdinás hurka (disznóvágáskor).

A lekvár- és befőttkészítés asszonyi munka volt, a káposztasavanyítás, savanyúságok eltevése férfiak segítségével történt.

A disznóvágáshoz barátok, rokonok segítségét vették igénybe.

Az építkezést, cséplést, szüretet, krumpliszedést kalákában végezték. A krumplit nagy kosarakba szedve az asszonyok a fejük tetejére állított kosárba vitték ún. tekercs használatával (ezt még én is láttam a 80-as években).

A megtermelt kendert kenderáztatóba vitték ismerősökhöz, s még Nagyanyám rokkán fonta a kendert. Takácsszövőhöz vitték a faluba, aki kenyérruhát, terítőt, ruhaanyagot készített a megrendelő igénye szerint.

Ezen kívül a megfont kenderből köteleket készített a szomszéd falubeli kötélverő. Kötelekkel szorították le pl. a széna- és szalmakazlakat, s a harangkötélhez is szükségeltetett.

Gyékény kevés volt, abból dugókat készítettek.

Kosárfonás volt, jobbára szekerekre fontak kasokat (pl. krumplinak).

Pacsán volt állat- és kirakodóvásár, illetve vándorárus járt a faluba. Zöldség- és gyümölcsfelvásárlás volt a faluban, tejbegyűjtő csarnok a 90-es évek elejéig működött.

A falunak 1 zenekara volt az alábbi zeneszerszámokkal: nagybőgő, hegedű, cimbalom, klarinét, citera, furulya.

Füvesasszony, kuruzsló volt a faluban. Édesapám még látott olyat, hogy kivettek egy lapát parazsat, vizet öntöttek rá, s abból olvasták ki, hogy milyen baja van a gyereknek.

Gyerekeknek saját készítésű játékaik voltak, volt mesekönyvük, ebből meséltek nekik a szüleik. A szülőket magázták – én is magáztam a Nagyszüleimet. Karácsonykor a gyerekek nem kaptak külön ajándékot. Az angyalka hozta el a jó gyerekeknek a karácsonyfát, maga a fa volt a az ajándék (ezt én is tapasztaltam gyerekkoromban). Amire még emlékszem, hogy Betlehemesek még 1979-ben jöttek a házhoz (mint kiderült, a nagybátyám rendezte így a mi kedvünkért).

Népszokások

A kihalt nemesrádói népszokások c. kiadványt lapozgatva Édesapámtól végigkérdeztem, hogy mi volt még az Ő idejében (1945-től), amire még Ő is járt, s emlékszik. Csokorba szedve az alábbiak:

• Újévi köszöntő – Szabad-e enná a becsületes házná újévet köszöntenyi? – mintha Nagyapámat hallanám. Megjegyzem mi is átvettük egy-két hét után a nyelvjárást, s mikor hazajöttünk a nyaralásból, kellett egy kis idő a pesti visszaállásra
• Háromkirálozás
• Balázsjárás 1953-54-ben
• Pünkösd-éneklés – erre nem emlékszik, de pont apai nagynénjétől, Czuczka Franciskától gyűjtötték be az éneket, aki leánykorában nagyon sokat járt „pünkösdöt énekőnyi”.
• Istvánnapi köszöntő
• Karácsonyeste
• Betlehemezés
• Regölés 1960-as években is – tejesköcsöggel! –a gyűjtés szerint ez nem volt Rádon, Edesapám pedig emlékszik rá
• Nepomuki Szt. János
• Mosdatókeresztelés
• Aprószentek – „Kelésed ne legyen, Rossebb meg ne egyen!” (rossz seb, a lepra meg ne egyen, Nagyanyámtól még sokat hallottam).
• Bucsujárások – aug. 15. Nagyboldogasszony – Remetekert – a rádiak Remetének nevezik, többször tettünk ide kirándulásokat, egyszer búcsún is részt vettem 1983 körül.

Ami kimaradt a kiadványból, s Édesapám emlékszik rá:

• Lucázás – 13-án hajnalba mentek a szomszédos házakhoz:

Luca-Luca kitty-kotty
Galagonya három
A pálinkát várom
A pálinka nem köll,
Aszalt szilva sok köll.

Ezután szalmát szórtak az ajtó elé, s a háziasszony ezt a szalmát a tyúkok alá tette, hogy tojjanak a tyúkok.

• Maszkázás – húshagyó kedden korommal kenték be az arcukat.
• Májusfa állítás – fenyőfából: lehántották, csak a tetejét hagyták meg, s azt díszítették szalagokkal. 3-4 hétig volt felállítva, s mikor lebontották, akkor úgy mondták, hogy kitáncolják a Májusfát.

Jeles események

Húsvét

A Húsvétot emelném ki a többi ünnep közül: Húsvét vasárnap korán keltek, 7 óra volt az ételszentelés, amit „Sunkaszentölésnek hítták” – Nemesrádón szinte nyolcadik szentségnek számított. A sonkából egy kilónyi darabot, főtt tojást, kalácsot egy kosárkába fehér szalvétával letakarva vittek a templomba, hogy a pap megáldja, megszentelje. Édesapám a mai napig vasárnap eszik csak a húsvéti sonkából.

Esküvő

Édesapám unokahúga esküvőjén voltam 1981 körül. Igazi „sátoros lagzi” volt. Nagybátyám töltötte be a vőfély szerepét. Kéziratban az alábbi szöveget leltem, melyben búcsúzik a menyasszony a családjától:

Kedves menyasszonyunk elérkezett az óra,
A menyasszonyi búcsúszóra.
Eljött a vőlegény, betartotta szavát,
Násznépével felkereste kedves menyasszonyát.

 Kedves jó apám, köszönöm most neked,
Hogy húsz éven át irányítottad életem
Mellettem álltál jóban és rosszba,
Áldjon meg az Isten, aki az égben van.

 Te síró édesanya, neked mit is mondjak?
Ki hűn dajkáltál engem, lányodat.
Tán sohasem apad ki könnyeidnek árja,
Egy anyai szívnek nincs vigasztalása.

 Kedves jó testvérem, fogjad hát kezem,
Tőled a válásom esik oly nehezen.

 Tisztelt násznagy Uram,
Kegyelmedhez hangzik legutolsó szavam.
Boldogok leszünk, ez az én reményem
Vége már búcsúmnak, vár a vőlegényem.

Temetés

Halott: háznál felravatalozva, tükör letakarás, ablaknyitás, s Szent Mihály lován vitték a rokonok a koporsót a temetőbe.

Felhasznált irodalom:

• A Nemesrádói plébánia története – In nomine Dei!- szerkesztő/szerző: Markója László teológus hallgatóként lemásolta, és kiegészítette az egyházközség papjai által vezetett HISTORIA DOMUS anyagát. http://www.nemesrado.hu/ Kiadva nem volt, és nem rendelkezik egyházi engedéllyel. Papír alapú eredeti változat egy példányban létezik – Markója László – kézírással – írta újra, szerkesztette össze a meglévő anyagokat.
• Kihalt nemesrádói népszokások (Helytörténeti gyűjtemény)/Nemesrádó 2001/ alapja „Haldokló és kihalt népszokások Göcsej és a Balaton között” Nemesrádó 1947. december) http://www.nemesrado.hu/Dokumentumok/Markoja%20Laszlo%20-%20Kihalt%20 nemesradoi %20nepszokasok.pdf.
• Kürtiné Kiss Jolán: Nemesrádói emlékeim Budapest, 2007. http://www.nemesrado.hu/
• Zala megye Kézikönyve II. 1996.
• http://mozgokonyvtar.dfmk.hu/bemutatkozas/pacsai-kisterseg/nemesrado
• Szeghalmi Gyula – Dunántúli Vármegyék 1939.
• http://nemesrado.hu
• http://nemesradovip.atw.hu
• Édesapám elmondása alapján
• Személyes tapasztalataim, emlékeim