Úgy adódott, hogy lebetegedtünk  – a lányom és én.
Több időt töltöttem édes semmittevéssel, s még jobban észrevettem a szépet –  hiszem, semmi nincs véletlen.
Ahogy kelt fel, majd ment le a téli nap, megvilágította környezetem kedvenc tárgyait. Megörökítettem. Így összességében látva jöttem rá, hogy kivétel nélkül mindegyikben van közös: saját alkotások. Tengerparti emlék, mikor Zakhyntoson kagylókat gyűjtögetve szívecskét formáztunk a homokba, majd a kavicson a dátum az akkor kikelt kisteknősök dátumát jelzi; közös agyagozás eredménye a madáretető, majd a fehéragyagból az angyal;  régi préselt levelek keretben kontúrozva;  üvegfesték az ablakon;  kedvenc cikász pálmám árnya kezem formálta kaspóban, s még a függöny is, mit én varrtam (már csak arra vár, hogy nemezeltre cseréljem 🙂

Ez mind az alkotás, a megörökítés és a felismerés öröme számomra.